"az Európa Kiadó egy autonóm művészcsoport" - interjú Menyhárt Jenővel
2018. január 15. édes anna

"az Európa Kiadó egy autonóm művészcsoport" - interjú Menyhárt Jenővel

Az Európa Kiadóról kétségtelenül rengeteg klisét el lehet mondani, ami rájuk igaz is: legendás, időtlen, örökérvényű. Ritkán van lehetőségünk ilyen nagy nevű és nagy múltú ám ma is több, mint egyszerűen aktív zenekarral és zenészekkel beszélni, most Menyhárt Jenő válaszolt néhány kérdésünkre. 

Macsekkoló: Egy éve átalakult a zenekar. Hogyan fogadja a közönség az új felállást, hogy látjátok, hogyan alakul?

MJ: Sok emberrel beszéltem az elmúlt évben, aki látta az új felállást és azt kell mondjam, többnyire nagyon pozitívan állnak hozzá. Ez érezhető a koncertek fogadtatásán is. Egy hosszabb ideje műkodő és nem a múltjából élni kívánó zenekarral megeshet, hogy a története során néhányszor olyan pontra jut el, amikor vérfrissítés lendíti át a holtponton. Ha ez jól sikerül, akkor pedig új lendületet kap a dolog. Mára már jól látszik, hogy lényegében ez történt az Európa Kiadóval is.

Macsekkoló: Kikből áll most a közönség? 

MJ: Erről nem tudok általánosságokban beszélni. A közönség független individumokból áll, akik egyéni ízlésük és érzékenységük révén, illetve személyes életük egy aktuális történéseként jönnek el az Európa Kiadó koncertjére. Nagyon is különböző emberek tehát, egyedi nézőpontokkal és történetekkel. Amikor lenézek a színpadról, vagy koncert előtt és után beszélgetek néhányukkal, leginkább ezt a sokrétűséget szoktam érzékelni. Én, mint művész egyáltalán nem szeretem, és tiltakozni szoktam az ellen, hogy a munkámat különféle címkékkel egy-egy stílushoz vagy időszakhoz kössék, mert az ilyesmit felszínesnek és pontatlannak, hosszabb távon pedig kimondottan ártalmasnak tartom. Ugyanilyen okból én sem címkéznem fel a nézőinket. Örülünk mindnyájuknak a koncertjeinken kortól, nemtől, bőrszíntől, vallástol és szociológiai helyzettől függetlenül.

Macsekkoló:  Milyen új kihívások merülnek fel egy ilyen nagy múltra visszatekintő zenekar életében azon felül, hogy hitelesnek kell maradnia, mégis mindig meg kell újulnia?

MJ:. Az Európa Kiadó egy autonóm művészcsoport, amelyik esztétikai értelemben a saját útját járja, tevékenységét pedig önmagára szabott formákban végzi. A saját hangján a saját mondanivalóját mondja. Ez így volt, így van, és így lesz.  Egy ilyen történetben pedig az ember egyszerűen csinálja azt, amit ő csinál, úgy, ahogy ő azt csinálja és aztán figyeli, mi történik, hová vezet az egész. Közben együtt él a helyzetekkel, próbál helyes döntéseket hozni és nem beleszürkülni a közegbe, valamint a tevékenységbe, amit folytat. Ha sikerül szellemileg, lelkileg és testileg is karbantartania magát, akkor jó eséllyel a dolgai is rendben lesznek. Oda akarok kilyukadni mindezzel, hogy a kihívás mindig az, hogy az ember kihozza egy dologból, ami benne van. Egyénileg és csoportként is. Ehhez pedig sok csillagnak kell egyszerre feljönnie és együttállnia.

europa_kiado_1.jpg

Macsekkoló:  Hogyan találtatok egymásra ebben a formában?

MJ: A dobos, Gyenge Lajos 2010 óta tagja a zenekarnak, ő tehát már az előző formációnak is a része volt. Nagyszerű dobos, szerettem és tudtam is vele közösen dolgozni, így az átalakuláskor meghívtam az új felállásba is. Spenót Tóth Zoltán basszusgitáros korábban már két különböző periódusában is megjárta az Európa Kiadót, igaz azokban az időkben még gitárosként. Így viszont ő csak részben tekinthető új fiúnak. Örülök, hogy megint velünk játszik. Bujdosó Jánosnak, a zenekar jelenlegi gitárosának zenészi tevékenységét régóta figyelemmel kísértem, és azt mindig is nagyon érdekesnek tartottam. Szeretett volna az Európa Kiadóban játszani, én pedig szerettem volna ha játszik a zenekarban, úgyhogy, amikor az új felállás szerveződött, adódott hogy őt kértem fel. Kálmán András billentyűst pedig Leo fiam ajánlotta figyelmembe, ő úgy került képbe, és nagyszerűen be is vált.

Macsekkoló:  Milyen a mostani felállás belső dinamikája, milyen a kapcsolat köztetek, zenészek között?

MJ: Bíztatóan működik. Jól kijövünk egymással, és zenei szempontból is együtt van az egész. Nyilván segít ebben az is, hogy ez még egy új helyzet mindannyiunk számára, ami gyakran plusz lendületet ad a történéseknek.  Az biztos, hogy nekem sokkal könnyebb megtalálnom a helyemet a jelenlegi helyzetben, amitől jobban is működök. Pörögnek a koncertek és javában folynak egy új kiadvány munkálatai, számomra úgy tűnik, hogy ez egy izgalmas és érdekes periódusa lesz az Európa Kiadónak.

Macsekkoló:  Legközelebb - és egyben először 2018-ban – a MOM Kultban láthatunk titeket január 20-án, és, ha nem csalnak a hírek, új dalok is felcsendülnek. Mint dalszerző számára, mik vagy kik a múzsák mostanában, milyen gondolatok, kérdések mozgatnak, mit várjunk az új daloktól?

MJ: A 2013 es 2016 közötti időszakban az érdeklődésem némileg az urban country műfaja felé fordult. Ez dalszerzőkent is hatott ram, az ebben az időszakban kiadott 2 lemezünk dalainak jó része elbeszélő narratívával, balladisztikus formában íródott. Számomra ez zeneszerzőkent és szövegíróként is egy rendkívül érdekes, fontos menet volt. Örülök, hogy megszülettek azok a dalok, közel állnak hozzám. A 2017-ben, tehát már az új felállással készített új számok, amelyek hamarosan megjelenő négyszámos EP-nk anyagát adják, azonban már nem ebből a megközelítésből születtek. Sokkal inkább mai pop-rock dalok.  Szemelyesebbek, és egy tágabb  perspektívából tudósítanak a korról és világról. amelyben élünk. Ilyen módon szellemileg és formailag közelebb állnak az Európa Kiadó korábbi korszakaiban született dalokhoz. A Nincs kontroll című szám, ami az EP címadó dala, először fog elhangzani élőben a MOM Kultban.

Macsekkoló:  Mivel készültök még erre a koncertre?   

MJ: A koncerten szokás szerint játszunk majd számokat a zenekar minden korszakából. Emellett az EP anyagát adó négy számról ott a helyszínen készülni fognak videófelvételek. Az ezekből összevágott koncertvideók felkerülnek majd magara a kiadványra is, ami az online megjelenés mellett egy pendrive lesz. A koncerten vendégkent közreműködik továbbá a Balaton zenekar, ők játszanak előttünk.

Macsekkoló:  Mik azok a tervek a közeljövőre nézve, amit még megosztanátok velünk?

MJ: Márciusra tervezzük az EP megjelenését. Ehhez tavasszal és nyáron országszerte koncertek kapcsolódnak majd. Megmozdulni látszik a zenekar digitális tér projektje is. Ennél messzebb Európa Kiadó ügyben egyelőre nem látok.

 

A január 20-ai koncert kapcsán ide kattintva találtok információkat. 

A bejegyzés trackback címe:

http://macsekkolo.blog.hu/api/trackback/id/tr913577187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.